» Az ember árnyéka
..............................................................................................................................................................

FRED KELEMEN NEMCSAK RENDEZO, OPERATOR, HANEM EGYETEMI TANÁRIS, FILMJEI TEORETIKUSAN MEGALAPOZOTT MUVEK.

Csillág Márton : Az Uránia Filmszínházban retrospektív vetítéssorozatán említette, hogy a festészet és a filozófia után érdeklodése azért fordult a film felé, mert nagyon foglalkoztatta. Önt a mozgókép mint képek áramlása. Gondolja, hogy a mozgókép nagyobb hatással van az emberi gondolkodásra, mint a festészet vagy az irodalom?

Kelemen Fred : Természetesen ez nagyban függ a befogadó személytol. Mindazonáltal a mozgóképnek, különösen a hanggal kiegészülve, páratlanul eros hatása, varázsa van. Miként a zenének is. A festmények és rajzok, illetve a mondatok nyújtotta élmény befogadása és megértése azonban meglehetosen más természetu. Persze ez nagyban függ attól, hogy hogyan bánunk a mozgóképpel, a festményekkel, a rajzokkal vagy a szavakkal. Mint tudjuk, a szavakat számtalan módon használhatjuk: a szónak más-más szerepe van egy regényben, egy versben, egy filozófiai értekezésben, egy törvény szövegében, vagy mondjuk egy imában. Miként egy festmény elemei – színek, formák, rétegek – is különbözo szerepet játszanak egy naturalista, egy absztrakt, egy expresszionista vagy egy impresszionista festo, vagy mondjuk Rembrandt, Van Gogh, Bacon vagy Rothko muveiben. Ehhez hasonlóan a mozgóképet másképp használja egy televíziós sorozat, egy videoklip, vagy egy híradás alkotója, illetve az olyan különbözo rendezok, mint Carl Theodor Dreyer, Fábri Zoltán, Roberto Rossellini, Andrej Tarkovszkij vagy Rainer Werner Fassbinder. Nincsen két egyforma mozgókép, azaz egy mozgókép nem tekintheto más mozgóképek egy variációjának. Ez a feltételezés alapveto félreértés volna. A film ugyanis nem egy médium, hanem muvészet, még akkor is, ha néha úgy használja a mozgóképet, mint egy híradás teszi. A muvészetekben márpedig maga az ember, a muvész a médium, hiszen rajta keresztül jelennek meg a dolgok, találják meg útjukat a realitásba, avagy válnak maguk is valósággá – ha tetszik alkotássá.

A mozgóképnek direkt hatása van az agyra és a lélekre. Miként életünk egy pillanatának is, mert az élet körülöttünk és bennünk folyik, így mi is részesei vagyunk, mozgunk az áramlattal. A film muvészete a valóság fizikai és metafizikai elemeit használja fel: testeket, tárgyakat, lényeket, fényt, sötétséget, teret, idot, narrációt, absztrakciót, ritmust, hangot, csendet, emlékeket, stb. Mindezt képekbe zárja, mozgó képekké formálja, azaz fény és fordulatszám segítségével láthatóvá teszi. Mint Moholy-Nagy László mondta, a film mozgásban lévo látvány (Vision in Motion). A film tehát egyaránt a leginkább fizikai és konkrét, ugyanakkor a leginkább metafizikai és szellemi muvészeti ág is. Az emberi gondolatok kifejezésének csodálatos módja.

Csillág Márton : Az Ön filmjei általában az élet sötét, sokszor embertelen oldalát mutatják be. Vajon napjainkban a sötétség is lehet emberi? Valójában a világ árnyoldalát veszi górcso alá, vagy egyszeruen objektív módon prezentálja a valóságot?

Kelemen Fred : Filmjeimben igyekszem bemutatni az embert, és a világot, melyben él. Márpedig ha komolyan érdekel engem az emberi lény, és nem csak vidámparki bábként akarom használni, akkor köteles vagyok a mélyére tekinteni, és felismerni sötét oldalát. Hiszen a sötétség szükségszeruen életünk része. Annak tagadása pedig létezésünk egyik lényeges dimenziójának semmibe vétele lenne. Ha meg akarjuk érteni önmagunkat és másokat, nyitnunk kell sötét dolgaink megismerése felé. Nem szabad elutasítanunk és elvágnunk magunktól azt, ami szerves része lényünknek. Komolyan kell vennünk, figyelemmel kell kísérnünk és meg kell értenünk. Még akkor is, ha fájdalmat okoz. Egy ember nem tud embertelen módon videlkedni, csakis emberien. Ám az emberi lehet nagyon kegyetlen is, mégis létezésünk része. Nem szabad leegyszerusíteni a magunkról kialakított képünket, hanem bátran vállalnunk kell a szembesítést, hogy tisztába kerüljünk valódi önmagunkkal. Egy labda árnyéka például arra enged következtetni, hogy egy háromdimenziós jelenséggel van dolgunk, hiszen ha az árnyéka nélkül jelenítenénk meg, akkor tunhetne akár korongnak is. Az árnyék nélkül tehát nem ismernénk meg a labda egy nagyon fontos tulajdonságát, mint ahogy a saját árnyoldalaink ismerete nélkül sem tudnánk feltérképezni létezésünk összes dimenzióját.

A fentiek mellett fontos persze megjegyeznünk, hogy az emberi lény nagyon sok fényt is tartalmaz, csakhogy mielott ezt felismerhetnénk, át kell hatolnunk a felszíni sötétségen, mert csak így juthatunk el a fény forrásáig. Sohse látjuk meg a fényt, ha szemet hunyunk a sötétség felett, tekintetünk ugyanis – ha elég türelmesek vagyunk – utat talál a sötétben, látni fogunk. Így megtapasztaljuk azt a rejtett szépséget, mely a sötétségben és a‘ mögött rejtozik. Amikor embereket mutatok be, egyben bemutatom a világot is, melyben élnek. És ezekben a világokban bizony sok a sötétség, mely szinte beárnyékolja az emberekben élo fényt. Mi, emberek rettento elhagyatottak tudunk lenni. Mint tudjuk, nem a Paradicsomban élünk, hanem egy elveszett világban. Ám újra és újra azért küzdünk, hogy egy-egy szeletet visszanyerjünk belole. Emlékszünk arra, hogy mit veszítettünk el, és filmjeimben többek között ezeket az emlékeket, illetve ezt az emlékezést szeretném felidézni.

Csilllág Márton : Az emlékek és a múlt mindig fontos szerepet játszanak hosei életében és gondolataiban. Ön azt állította, hogy az emlékek mindig jelen vannak, és hatással vannak tetteinkre. Vajon leírhatók az Ön filmjei kitalált emlékekként? Olyan történetekként, melyek a kollektív tudatalliban élnek, annak ellenére, hogy talán meg sem történtek?

Kelemen Fred : Ami egyszer megtörtént, az mindig jelen lesz. Minden létezik, és létezni is fog. Bejárt útjainkat utólag másképp bejárni nem tudjuk, legfeljebb hirtelen arra leszünk figyelmesek, hogy ismét azon az úton járunk. Lényegében nincsen különbség a között, ami megtörtént, ami most történik, és ami történni fog. A meghallott és a kimondott szavak, az elszenvedett és okozott fájdalom, az átélt szerelem, a látott képek és a megélt pillanatok most is velünk vannak. Mindig úton vagyunk egyik tapasztalattól a másikig, és ezek a tapasztalatok útitársainkká válnak, minden csoda és csalódás vérünkben kering. Az vagyunk, amit megtapasztalunk. És az emlékezés ennél fogva fontos része jelenünknek, hiszen nem más, mint a megtörtént események felidézése önmagunk számára. Még akkor is, ha sokszor arra figyelmeztet, hogy mennyi mindent veszítettünk el. Azonban amit elveszítettünk, nem feltétlenül veszett el örökre, csupán ugyanannak a világnak egy másik részéhez tartozik, abba a tartományba, ahol az elveszített dolgok lakoznak, és ahol ezek az elveszített pillanatok a saját jelenjükben élnek. Mi pedig velük. Természetesen lehetséges volna elfelejteni mindent, örökre – ekkor azonban elveszítenénk életünk egyik leglényegesebb dimenzióját: idobeli létezésünket.

A film muvészete az emlékek muvészete is egyben, és ebbol adódóan mélységesen melankólikus. Ebben a melankóliában azonban benne foglaltatik a szépség – életünk és saját magunk szépsége.

Csillág Márton : Az Ön számára nyilvánvalóan nagyon fontos, már-már létszükséglet a filmkészítés, a történetmesélés, annak bemutatása, hogy milyen mozgóképek születnek meg a fejében.

Kelemen Fred : Igen, mert imádom. És létszükséglet lesz számomra a filmkészítés mindaddig, amíg ez az imádat tart. Hiszen képtelenek vagyunk imádottaink nélkül élni, nem igaz?

Csillág Márton : Már filmjeinek címe is arra enged következtetni, hogy sötét korban élünk, civilizációnk a vége felé tart. Vajon feladata egy filmkészítonek globális létezésünk vizsgálata?

Kelemen Fred : Számomra egyértelmu, hogy civilizációnk sötét, és nem sok ok van a reményre, hiszen világunk alapjaiban destruktív. Különféle kizsákmányolásra épül, ezért ez a halál civilizációja, úgyhogy reményre csakis ezen a rendszeren túl van lehetoségünk. Fontos tehát, hogy legyen bátorságunk álmodni, új utakat találni, elképzelni, hogyan tudnánk másképp bánni önmagunkkal és környezetünkkel, magával az élettel. Fel kell fedeznünk a kreativitás szépségét nemcsak a muvészetekben, de a valóság alakításában is. Azt nem tudom megmondani, hogy civilizációnk vajon a vége felé közeledik-e, mindenesetre a felvetést optimistának tartom. De a vég talán csak illúzió. Annyi biztos, hogy ez a világ hanyatlik, és ezért meg kell változnia.

Minden filmkészíto számára elsodleges feladat arról beszélni, ami számára fontos – legyen az apróság vagy átfogó dolog –, és tenni mindezt olyan eszközökkel, melyekben valóban hisz, mert egyébként gyáva konformista válik belole. Ehhez tartania kell magát akkor is, ha egyedül marad a világban, különben feladja önmagát, és lelke a pokolra jut.

Csillág Márton : Van humorérzéke?

Kelemen Fred : Ez egy komoly kérdés?

Csillág Márton : Elso három filmje trilógiát alkot, hiszen mindhárom a párkapcsolatokról szól, legújabb rendezése, a Krisana azonban már a Magyányos Férfirol, és elmondása szerint további ketto készül ebben a témában. Nem gondolja, hogy a magány is valójában egyfajta párkapcsolat, melyben nincsen partner?

Kelemen Fred : A Végzet , a Fagy és az Abendland címu filmjeim nem alkotnak trilógiát, és nem is szigorúan a párkapcsolatokról szólnak. Igaz, „hoseik“ párkapcsolatban élnek, mely párkapcsolatok fontos részei valóságuknak, és problémáik gyökerei egyben. Ezek a kapcsolatok, életközösségek azonban nem e filmek központi témái. A középpontban ugyanis a magányos ember áll, aki megkísérli megtörni magányát abban a civilizációban, mely háttérként szolgál a történethez. Igaz, a társas lét is lényeges eleme ennek a háttérnek, hiszen nem vákuumban élünk, hanem szoros kapcsolatban vagyunk a környezetünkben lévo emberekkel, tárgyakkal és egyáltalán az élettel. Párkapcsolatainkban olyan világot építünk, melyben élni akarunk, megmutatjuk emberi lényegünket, ezek a kapcsolatok tehát társadalmunk mikrokozmikus leképezései. Egy párkapcsolatban megfigyelheto a kizsákmányolás, az eroszak, a magány, a lázadás, a függoség, a kedvesség, a vágy és a szerelem – miként a társadalomban is. Csakhogy az emberi kapcsolatokban nap mint nap megvan az a lehetoség, hogy jobbá tegyék az életet, altrenatívát mutassanak a megszokottal szemben, és a szabályok megtörésével a félelmet bizonyosságra, az érdektelenséget lelkesedésre, a kicsinyességet nagylelkuségre cseréljék. Lehetoséget adnak arra, hogy felismerjük törékenységünket, és hogy szeretetbol cselekedjünk. Legtöbbször nem élünk ezzel a lehetoséggel, hanem újra és újra az eroszakhoz nyúlunk, önzok és tudatlanok vagyunk, és ezzel fájdalmat, elkülönülést és magányt okozunk. Máskor azonban sikerül változtatnunk: ám ehhez el kell ismernünk gyengeségeinket, és fel kell készülnünk a sebekre. Mert aki nem vállalja a sebeket, az nem fog elore jutni, csupán lebénítja ot a félelem. A sebezhetoség felvállalásában benne van ugyanis a megváltás és a felszabadulás lehetosége. Ezért egy párkapcsolatnak akkor van igazi értéke, ha a felek szembe mernek nézni egymással, és vállalják a biztonsági távolság és az óvó önzés nélküli elkötelezetettséget. Egy szereto társkapcsolat jobb emberré tehet bennünket, ám ez mit sem változtat azon, hogy legbelül mindannyian magányosak vagyunk.

Csillág Márton : Amikor Magyarországon forgat, magyar filmesnek tartja magát?

..............................................................................................................................................................
Filmvilag, Budapest 2009